Update: Start-up Nation 2018 – Közvitára bocsátott pályázati kiírástervezet. 100%-os intenzitású finanszírozás. 200.000 lej vissza nem térítendő támogatás.

Napjaink egyik legnépszerűbb témája a romániai vállalkozói szférában az új start-up vállalkozások alapítását szorgalmazó Start Up Nation program, amelyben a pályázók 200.000 lejes, az elszámolható költségeket 100%-ban fedező támogatásban részesülhetnek.

Az elmúlt év tapasztalatai alapján ‒ amikor 19.296 cég nyújtott be kérést ‒, elmondhatjuk, hogy a program megfelelően működött, ugyanakkor a lebonyolításával kapcsolatban sem merültek fel problémák.

A Gazdasági, Kereskedelmi és Üzleti Környezetért Felelős Minisztérium október elején bocsátotta közvitára a Start Up Nation 2018 felhívását.

Ennek értelmében jelentős módosításokat eszközölnek, amelyet minden pályázni szándékozónak ismernie kell, és ajánlott figyelembe vennie mielőtt jelentkezik.

A legfontosabb módosítások között szerepelnek az elbírálás alapjául szolgáló pontrendszert érintő változások, annak ellenére, hogy egyelőre közvitára bocsátott változatról van szó.

A jelenlegi felhívás olyan újdonságokat tartalmaz, amelyek jelentős mértékben befolyásolják azoknak a helyzetét, akik a 2017-es kiírás alkalmával nem részesültek támogatásban, de szándékukban áll pályázatukat a 2018-as évben is benyújtani.

Így az új pontozórács alapján azok a vállalkozások, amelyek szolgáltatást nyújtanak megkapják a legmagasabb pontszámot, azaz 30 pontot, amely ugyanannyi, mint a termeléssel foglalkozó vállalkozások esetében érvényes érték.

A legújabb módosítások értelmében, amelyet ma, 2018. október 16-án tettek közzé a http://www.aippimm.ro honlapon a kreatív iparágak képviselői is 30 pontot kapnak, akárcsak az IT  vállalkozások,  a kereskedők és más ágazatokban alapítandó vállalkozások számára 10 pontot ítéltek meg.

Míg az előző évben a technikai eszközök és a szoftware-k vásárlására a támogatási összeg 50%-át kellett költeni, a 2018-as kiírásban pluszpont jár azért ha a programban induló vállalkozások eszközök és szoftware-k vásárlására 60%-t vagy annál többet fordítanak a támogatásban megállapított költségvetésből.

Az új pontrendszer elérhető honlapunkon, ahol ennek alapján frissített pontszámolót is találnak.

Egy másik jelentős módosítás az új start-upok földrajzi elhelyezkedését érinti. Ennek értelmében ösztönzik olyan megyékbeni cégek létrehozását, ahol a 100 főre jutó kis- és középvállalkozások száma 4 alatti értéket mutat.

A Melléklet alapján (A kis- és középvállalkozások gyakorisága az egyes megyékben) látható, hogy a Bukarest, Ilfov és Kolozs megyében vállalkozni szándékozó pályázók 15 pontos hátránnyal indulnak.

A 2017-es SUN kiíráskor Bukarestből 2926 támogatási kérést adtak le, amelyek közül a megállapított keretösszegnek megfelelően 1399 részesült támogatásban. A második helyen Kolozs megye szerepelt 2289 jelentkezővel, amely projektek közül 1250 projekt került finanszírozásra. Ilfov megyében 781 pályázó volt, ezek közül 351 tervet bíráltak el pozitívan. Eszerint az összes leadott pályázatot figyelembe véve 31,07%-ot Bukarest, Ilfov és Kolozs megyéből nyújtottak be.

Arról, hogy mely megyében 4 alatti értékű a 100 lakosra jutó kis- és középvállalkozások száma, illetve, hogy kik kapják a legmagasabb pontszámot az üzleti terv online felmérésének C kritériumára, megnézhetik honlapunkon, itt.

A Start Up Nation 2017-es programban pályázatíróként és lebonyolítóként is részt vettünk.

Így szerzett tapasztalataink alapján néhány megállapítást teszünk a Start Up Nation jelenlegi, közvitára bocsátott variánsához:

  • Az IT szektorban, a termelésben vagy a szolgáltatásban tevékenykedők, illetve a kreatív iparágak képviselői 30 pontot kapnak. Ezek képviselői egyenlő pontszámban részesülnek, eltérően a tavalyi évtől, amikor az IT és a termelés a kreatív iparágakkal és a szolgáltatással szemben különböző pontszámot kapott.
  • Azok, akik a 2017-es SUN során szolgáltatással kapcsolatos vállalkozással pályáztak csökkentett eséllyel indultak. Idén az értékelési szempontok változnak, ez a tevékenységi kör maximális pontot ér.
  • A 2018-as SUN jelenlegi kiírás változata meglehetősen vállalkozóbarát, hiszen a pályázó kérésére a teljes összeg, azaz 200.000 lej 30%-át előlegként folyósítják.

Mindezzel együtt azon Sürgősségi Határozat, amelyet a 10/2017-es Sürgősségi Határozat kiegészítésére és módosítására hoztak az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel együtt november 1-ig van közvitára van bocsátva.

Vannak olyan szempontok tehát, amelyek változhatnak a végleges kiírás közzétételéig. Annak érdekében, hogy naprakész légy a Start Up Nation 2018 aktuális híreivel kövesd honlapunkat (www.metodica.ro), valamint Facebook-oldalunkat (https://www.facebook.com/Metodica/)

A támogatással kapcsolatban további információkkal is szolgálunk a maximális pontszám elérésének érdekében. Állunk rendelkezésedre az office@metodica.ro levélcímen vagy az alábbi formanyomtatvány kitöltésével. Fordulj hozzánk, és a Metodica tanácsadói rövid időn belül felveszik a kapcsolatot veled.

Sok sikert kívánunk!

Írta: Andrei Stan

Közzétéve: 2018. október 11.

Frissítve: 2018. október 16.

Tünde Csata

Tünde Csata - Economist, consultant accesare fonduri nerambursabile, evaluator independent și trainer. Tünde lucrează din 2006 în domeniul accesării finanțărilor nerambursabile. A scris, a coordonat și a evaluat proiecte care vizează dezvoltarea economică. Experiența ei se materializează în investiții de peste 3 mil. EUR, buget total cumulat al diferitelor proiecte scrise și coordonate respectiv în peste 300 de proiecte evaluate.

De asemenea, ai putea dori...

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată. Câmpurile obligatorii sunt marcate cu *